| | | Rabnóta | | | | előadó: | Agócs Gergely | | etnikum: | magyar | | vármegye: | Nógrád | | nagytáj: | Felföld | | szöveg: | Ej de magos a fegyházam teteje,
Abba vagyok eleventen temetve.
Eleventen eltemetve búsulok,
Talán innen soha nem szabadulok.
De mikor hallom szobám kulcsát csörgeni,
Azt hinném, hogy meg fogok szabadulni.
De én akkor mindig nagyot csalódok,
Mert én innen soha nem szabadulok.
Erre kérném börtönmester urakat,
Hogy engedjék ki szerencsétlen páromat.
Kiengedném, kedves lyányom, nem lehet,
Csak most tudja, hogy mi egy rabi élet.
***
Haza gazda, haza,
Be van a ló hajtva,
Hej, vármegyeházánál
Szól a csengő rajta.
Hej, vármegyeházánál
Szól a csengő rajta.
Haza is elmennék,
Meg itt is maradnék,
Hej, jobb is volna talán,
Hazagondolkodnék.
Hej, jobb is volna talán,
Hazagondolkodnék.
| | album:
| Ég felettünk, ég alattunk. Magyar dudazene | | szerkesztő: | Juhász Zoltán | | kiadó: | A bt. | | kiadás éve: | 2000 | | gyárt. szám: | A BT 007
| | az albumról: |
Közreműködik:
Pál István - duda (2a, b, 13a), ének (2b, 12, 13b)
Dsupin Pál - duda 1, 2b, 5, 13a), furulya (4, 6), ének (13b)
Istvánfi Balázs - duda (2b, 11, 13a), ének (1, 13b)
Juhász Zoltán - duda (2b, 3, 7, 9, 13a, b), furulya (4, 6, 12), ének (1)
Sáringer Kálmán - furulya (4, 6), ének (1)
Koncz Gergely - hegedű (3)
Fábián Éva, Horváti Kata, Juhász Katalin, Kristály Ágnes - ének (3, 9, 13b)
Fábián Éva és tanítványai: Bényei Csenge, Damásdi Szilvia, Komáromi Bori, Kosztik Anett, Tóth Bernadett, Strasser Anett, Vagyoczky Györgyi - ének (8)
Berecz András - ének (1, 3, 6)
Agócs Gergely - ének (1, 3, 10, 13b), furulya (12)
Szabó Zoltán - ének (1)
Hangmérnök: Szalai László
Digitális utómunka: Honéczy Zoltán
Zenei rendező: Kelemen László
Műszaki szerkesztő: Szilasi Marianne
Fordította: Sue Foy
Grafika: Kaszta Mónika
A felvételek a Fonó Budai Zeneházban készültek, 2000-ben.
"Mit akarsz – támadt a tüzes fekete bika a juhászra karácsony éjfelén, a keresztúton. – Jó dudás akarok lenni – felelt bátran a juhász. – Az leszel, de a lelked a mienk – mondta az ördög, mert ő volt a tüzes bika, és elment."
Azóta ott szól a duda a legelőn, a lakodalomban, kocsmában és keresztelőn, a törvényt nem ismerő farsangi bálban és a törvény születését ünneplő éjféli misén. "Első musicajon az bordó síp, avagy duda is..." – írja a krónikás a XVII. század magyarjairól.
Dudazene szól ezen a lemezen is. A hagyomány utolsó képviselője, a 81 éves juhász, Pál István és három tanítványa – Dsupin Pál, Istvánfi Balázs és Juhász Zoltán – szeretné megmutatni, milyen is ez az ördögtől kivívott, mégis az ember szolgálatába állított zene, milyen ez a hangszer, amelynek ősét minden bizonnyal még keletről hoztuk magunkkal.
A magyar duda rokonát fedezhetjük fel a volga-vidéki marik hangszerében, a VI. századtól hazánk földjén élő avarok csontsípjaiban, de a velünk együtt élő erdélyi románok, szlovákok, gorálok, horvátok, szerbek dudáiban is. A mai magyar duda megőrizte keleti ősének kettős "sípszárát". Sípjai is ahhoz hasonlóan egynyelves nádsípok. A sípszár egyik ágán, a "dallamsípon" oktáv terjedelmű hangsor játszható. A másik á g– a "kontrasíp" – a dallam alaphangját és az attól kvarttal mélyebb kísérőhangot váltogatja. A harmadik szólamot a "bordósíp" adja, folyamatosan zúgó mély hangjával. Talán mondani sem kell, hogy mindehhez a fából készült "duda-szerszámhoz" az első bőrtömlőt az ördög kutyájáról nyúzták le a vakmerő régi pásztorok. A "dudafejet", a sípszárat a bőrhöz csatlakoztató fatőkét is az ördög faragta először kecskefej formára.
Sajátos a magyar dudán megszólaló zene is – dudanóták, kanász-táncok, motivikus duda-cifrák, pásztornóták, betyárnóták valók dudára. Régi karácsonyi énekeinket is ez a hangszer kísérte a betlehemes játékban és az éjféli misén – dallamukban ezért erős a dudazene hatása. Ugyanezt a duda-hatást érezzük a nyári napforduló ünnepének, a virágos Szent János-napi tűzugrásnak énekeiben, de a téli napfordulót ünneplő dozmati regösének dallamában is.
A tűzugrás szertartása a tűzgyújtással kezdődik ("tüzét megrakatja..."), majd a három jelkép-virág tűzbe dobásával folytatódik. "Virágom, véled elmegyek, virágom, tőleg el sem maradok" – éneklik a lányok "vetélytársaiknak", a kenyér, a bor és a szerelem virágainak, mintha csak velük égnének el a tűzben. Ezután, a tűz átugrálásakor hangzik el a párosító ének ("meggyullandó..."), majd a tüzet elhagyó, elaltató, Máriát, bölcsőt, Magyarországot idéző dal. Az utolsó nóta ismét a búzáról és a kenyérről – a Napról és Jézusról – emlékezik meg. Hosszú, mint a szentiváni ének – tartja a mondás, méltán, hiszen maga a rítus is hosszú.
A regösénekben lejátszódó esemény, Szent István és a csodaszarvas találkozása a vízparton éppen a téli napforduló idején játszódik le az égbolton is. A vadászó nyilas, a "halastó állásnak" megfelelő Vízöntő és a szarvas állatot jelképező Bak jegyei követik egymást ebben az időszakban.
Dudazene nemcsak dudán szólhat – "dudásan" lehet dalolni, furulyázni, hegedülni is. Sok helyen, ahol a XX. században már nem akadtak dudásra a kutatók, más hangszerek játékmódjában, illetve a dallamokban, az éneklés módjában fedezték fel a dudászenét. A legerősebben a Felföld őrizte meg ezt a régi hagyományt. Mi is ennel a vidéknek a zenéjét mutatjuk be – Pál István és pásztor őseinek nógrádi örökségét, valamint a Szigetköztől Borsodig húzódó vidék régi dudásainak fonográfon, magnetofonszalagon megörökített, általunk újjáélesztett hagyományát.
Juhász Zoltán
|
|
