Kicsapnám a vidám ökröm a gyepre / Duna vize, Tisza vize / Nincsen kedvem, mert elvitte a fecske   előadó: Ferencz Éva előadásmód: ének etnikum: magyar tájegység: Moldva nagytáj: Moldva és Bukovina szöveg: Kicsapnám a vidám ökröm a gyöpre, Elveretem gyöngyharmatot előle, Nem hallom a vidám ökröm harangját, Gyönge rózsám másval éli világát. Ne bánd, ne bánd, ne bánd édes virágom, Ha én élem, hadd én éljem világom. Éljed te is, éljed te is nem bánom, Víg szívemből, víg szívemből kívánom. *** Duna vize, Tisza vize mind a két szélye sárga. Közepibe, közepibe egy kis madár leszálla. | : Két szárnyával veri széllyel a vizet, Most tudtam meg egész világosan, hogy a babám nem szeret.: | *** Nincsen kedvem, mert elvitte a fecske, Kerekerdő közepibe letette, Kicsiny fecske hozd vissza ja kedvemet, Kedvem után a régi szeretőmet. Megmondottam régi babám ne szeress, Nincs egyebem, mit csak két kezem keres, Szeress olyat kinek ökre, szekere, Üssön meg a tüzes mennykő mellette. leírás: Csángó népdalok Domokos Pál Péter gyűjtése album: Virágok vetélkedése szerkesztő: Máder László kiadó: Hungaroton kiadás éve: 1982 gyárt. szám: SLPX 18081 az albumról: Előadók: Ferencz Éva - ének Kaláka együttes: Gryllus Dániel - ének (A/3), citera (A/3, 8), sopranino és alt blockflöte (A/3), nádsíp (A/3), basszus blockflöte (A/6), szoprán blockflöte (A/8), okarina (A/8) Gryllus Vilmos - ének (A/3), cselló (A/3, 6, 8), nagybőgő (A/3) Huzella Péter - ének (A/3), gitár (A/3, 8), kolomp (A/3), köcsögduda (A/8) Radványi Balázs - ének (A/3), triangulum (A/3), dob (A/3), tambura (A/8) Tary László - fuvola (B/3) Dömötör László - klarinét (B/3) Szakály Ágnes - cimbalom (B/3) A Magyar Rádió és Televízió Kamaraegyüttese (B1, 5) Vezényel: Bolberitz Tamás (B/1), Nagy Ferenc (B/5) A Magyar Rádió felvétele. Ferencz Éva a fiatal népdalénekesek "törzsgárdájához" tartozik. ugyancsak az első Röpülj páva fölfedezettje. Előttünk van még az akkori tizenéves kislány átszellemült arcocskája, amint a dallamok bűvöletében csak úgy ontja magából a legszebb és legnehezebb, gazdagon ékesített, régi stílusú erdélyi és moldvai énekeket. Pályafutása azóta a szemünk előtt zajlott le. Legtöbb pályatársnőjével ellentétben, akiket valósággal a népdal iránti tömegigény vonzott az énekesi hivatáshoz, Ferencz Éva kezdettől fogva tisztán látta az előadóművészethez vezető sajátos útját. Első nagy sikere után végezte el a Színművészeti Főiskolát, és folytatta tanulmányait. A hazánkban kibontakozott városi folklorizmus elmélyült stílushűségre való törekvésének egyik rokonszenves eredménye, hogy legtöbb fiatal népdalénekesnőnk már kislány korában elsajátította a paraszti énektechnikát, hogy az számára a dalolás egyetlen természetes megnyilvánulása lett. Ferencz Éva tudta, hogy ő nem erőltetheti magára a feszes gégefő állású paraszti torokhangot. A paaraszti hangzás kétségtelenül fontos, de nem kizárólagos ismérve a sokat vitatott népi hangvételnek, s neki szent meggyőződése volt, hogy a konzervatóriumi, akadémiai értelemben képzett hang sem szükségképpen gátolja a népdal stílushű megszólaltatását. Énekelni tanult, hogy hangja kiteljesedjék, kiegyensúlyozottá váljék, és nem azért, hogy a népdalhoz nem illő előadói eszközök alkalmazásával engedményeket tegyen a Kodály által kárhoztatott operás, operettes előadásnak. Művészetének titka, hogy egyesül benne a kiművelt hang érzéki szépsége a népművészet hagyományos, tartózkodó puritanizmusával. Széll Jenő (1982)