Madárka, madárka, ne zavard a vizet / A kapuban a szekér / Ne búsuljon senki menyecskéje   előadó: Ferencz Éva, A Magyar Rádió és Televízió Kamaraegyüttese előadásmód: ének, zenekar etnikum: magyar szöveg: | : Madárka, madárka, ne zavard a vizet : | | : Hagy igyam belőle, hagy írjak levelet : | | : Apámnak s anyámnak, szívbéli mátkámnak : | *** A kapuba a szekér, itt a legény lejányt két, de a lejány azt mondja, nem menek férjhez soha. Párna haja szövetlen, derék alja töretlen, A toluja a tóba, a vadréce hordozza. Öröm anya gyűjjön ki, a kapuját nyissa ki, Mert behoztuk a vejét, a jánya szeretőjét. *** Ne búsuljon senki menyecskéje, hogy az ura nem igen szépecske, Ha meghal is meg ne hajjon érte, Mást hoz néki a tavaszi fecske. Nékem olyan emberecske kéne, Aki nékem rece fátyolt venne, Eccer, kéccer jól megveregetne, Úgy belőlem friss menyecske lenne. leírás: Magyari Imre feldolgozása album: Virágok vetélkedése szerkesztő: Máder László kiadó: Hungaroton kiadás éve: 1982 gyárt. szám: SLPX 18081 az albumról: Előadók: Ferencz Éva - ének Kaláka együttes: Gryllus Dániel - ének (A/3), citera (A/3, 8), sopranino és alt blockflöte (A/3), nádsíp (A/3), basszus blockflöte (A/6), szoprán blockflöte (A/8), okarina (A/8) Gryllus Vilmos - ének (A/3), cselló (A/3, 6, 8), nagybőgő (A/3) Huzella Péter - ének (A/3), gitár (A/3, 8), kolomp (A/3), köcsögduda (A/8) Radványi Balázs - ének (A/3), triangulum (A/3), dob (A/3), tambura (A/8) Tary László - fuvola (B/3) Dömötör László - klarinét (B/3) Szakály Ágnes - cimbalom (B/3) A Magyar Rádió és Televízió Kamaraegyüttese (B1, 5) Vezényel: Bolberitz Tamás (B/1), Nagy Ferenc (B/5) A Magyar Rádió felvétele. Ferencz Éva a fiatal népdalénekesek "törzsgárdájához" tartozik. ugyancsak az első Röpülj páva fölfedezettje. Előttünk van még az akkori tizenéves kislány átszellemült arcocskája, amint a dallamok bűvöletében csak úgy ontja magából a legszebb és legnehezebb, gazdagon ékesített, régi stílusú erdélyi és moldvai énekeket. Pályafutása azóta a szemünk előtt zajlott le. Legtöbb pályatársnőjével ellentétben, akiket valósággal a népdal iránti tömegigény vonzott az énekesi hivatáshoz, Ferencz Éva kezdettől fogva tisztán látta az előadóművészethez vezető sajátos útját. Első nagy sikere után végezte el a Színművészeti Főiskolát, és folytatta tanulmányait. A hazánkban kibontakozott városi folklorizmus elmélyült stílushűségre való törekvésének egyik rokonszenves eredménye, hogy legtöbb fiatal népdalénekesnőnk már kislány korában elsajátította a paraszti énektechnikát, hogy az számára a dalolás egyetlen természetes megnyilvánulása lett. Ferencz Éva tudta, hogy ő nem erőltetheti magára a feszes gégefő állású paraszti torokhangot. A paaraszti hangzás kétségtelenül fontos, de nem kizárólagos ismérve a sokat vitatott népi hangvételnek, s neki szent meggyőződése volt, hogy a konzervatóriumi, akadémiai értelemben képzett hang sem szükségképpen gátolja a népdal stílushű megszólaltatását. Énekelni tanult, hogy hangja kiteljesedjék, kiegyensúlyozottá váljék, és nem azért, hogy a népdalhoz nem illő előadói eszközök alkalmazásával engedményeket tegyen a Kodály által kárhoztatott operás, operettes előadásnak. Művészetének titka, hogy egyesül benne a kiművelt hang érzéki szépsége a népművészet hagyományos, tartózkodó puritanizmusával. Széll Jenő (1982)