Kiment a kis Jézus a szőllőbe gyűjtés   előadó: Tóth Andrásné Bajnóczi Margit műfaj: imádság etnikum: magyar település: Zsámbok vármegye: Pest-Pilis-Solt-Kiskun tájegység: Észak-Dunántúl (Dunántúl) nagytáj: Dunántúl gyűjtő: Erdélyi Zsuzsanna felvétel helye: Péliföldszentkereszt felvétel időpontja: 1975. május 3-4. szöveg: Kiment a kis Jézus a szőllőbe, Lehajtotta szent fejét a szőllővinegére, Arra ment a Boldogságos Szűz Mária, Kérdezte: - Mér sírsz, mér rísz kis fiam, kis Jézuskám? Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor az én szent szömem kivágta a szőllővinege, Vérrel borította, Hályog megfogta, Termís megtermette. Ne sírj, ne ríjj! Majd elmegyünk a Gecimányi-ker(t)be, Maj szakajtunk háromféle szép virágot, Vérrű veresset, Hályogrú fehéret, Termísrű termettet. Egyiket az Atyaisten nevébe, Másikat a Fiúéba, A harmagyikot a Szentlélekébe, Igaz Isten igazít, Bátor Isten bátorít, Szabad Isten szabadít. Én kimenyek én ajtómon, Föltekintek magos mennybe, Ott látok egy kápolnát, Kívü aranyos, Bellű irgalmas, Ott teszi az Úrjézus az ő szent miséjit, Három piros vére lecseppent, Az angyalok odamentek, Mind egy cseppig főszedtík, Ólomtányérra öntöttík, Krisztus Urunk elejibe úgy vittík. krisztus Urunk erre se nem szólalt, se nem felelt. Aki ezt a kis imádságot este, reggel elmondja, Hét halálos bűntől megmenekszik, Úrjézusnak adom az én lelkemet, Fekete fődnek pedig az én testemet. leírás: Imádkozás hályogra album: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok 1. kiadó: Hungaroton kiadás éve: 1991 gyárt. szám: SLPX 14118 az albumról: Gyűjtő és közreadó: Erdélyi Zsuzsanna A lemez összeállításában közreműködött: Lovász Irén "Ritkán bukkanhat gyűjtő s kutató olyan mélységesen mély és gazdag lelőhelyre, mint amilyenre Erdélyi Zsuzsa bukkant. Alig múlt esztendeje, hogy hangfelvevő gépje egy Somogy-megyei faluban különös, furcsa, aranyban s vérben térdeplő imádságszöveget rögzített: egy mnépi eredetű, apokrif imát, s azóta már - amint hallom, olvasom - négy-ötezerre is megszaporodott a hasonló szövegek száma. Nem tudom, hogy a fölfedezés elsősége is őt illeti-e vagy másokat. Ezt majd eldöntik, és döntsék is el a gondos tudósok. De ha a fölfedezésben nem is: a föltárásban mindenképpen övé az érdem. Ő élte át, személyes ügyként, a közhelyszerű »utolsó pillanat« megrázó sürgetését: csodálkozni és örülni később is ráérünk, de vagy most ugrunk fejest az örvénybe, vagy soha, hiszen akiktől gyűjteni lehet, nem újraszülető közösségek, csoportok, hanem elszórtan élő idős asszonyok, egyre mélyebbre merülők, egyre hallgatagabbak... Munkája nyomán egy nemlétezőnek, illetve elveszettnek hitt lánc szemei kerültek elő az idő több százados rétegei alól. A máig élő népi imádságokban a korai magyar középkorral s folytatásként a rákövetkező századokkal kerülhetünk megejtő közelségbe." Csoóri Sándor: Csipkekoronák. Élet és Irodalom, 1972. V. 6. Technikai rekonstrukció: Sztanó Pál